Filmvetítés

A filmvetítés tegnap este érdekesen alakult. Először is, azt az információt kaptuk, hogy nem tudjuk levetíteni a filmet technikai okok miatt. Arra jutottunk, hogy akkor a központban lesz beszélgetés és valahogy vetítünk. Húsz perc múlva kiderült, még is maradhatunk a SZTEage-ben és meg lesz tartva a programunk. Puskás Gergő sajnos nem tudott lejönni. A Buddhizmus a modern világban című filmet néztük meg, ami egy nagyon jó kis összefoglalója a Gyémánt Út Buddhizmus Karma kagyü vonalának. Sok embert vonzott ez a programunk is és komoly kérdések hangzottak el.
Peti nem tudott jönni, így - mint régi gyakorlók - Évikét és Janit lehetett faggatni.















Egy idős házaspár például látott már Sztúpát, noha nem Becskén, de nagyon örültek, hogy hallhattak tegnap este róla és tudtak még meg érdekességet. Érdekelte őket Évike és Jani személyes tapasztalta is, hogy tudják beilleszteni a mindennapokba a gyakorlást, hogy ítélik meg saját fejlődésüket ennyi év után.

Egy fiatal lány pedig rögtön a közepébe is vágott a dolgoknak, ugyanis őt az érdekelte, hogy hogyan gyászol egy buddhista gyakorló. /Annak fényében, hogy mi tudatában vagyunk a mulandóságnak és  nem teszünk különbséget születés és halál között./ Általánosságban az is tény, hogy mindenkit érdekel a  meditáció is, hogy hogyan is működik, mi is az, hogy kell egy formán meditálni és miért tesszük mindezt. A kiállításra látogatók esetében is sokszor a meditáció az, ami bonyolultnak tűnik első hallásra. Egyébként mindannyian nagyon élvezzük a tárlatvezetést, inspiráló és tanulságos. Iskolai csoportok is  is folyamatosan jönnek.   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Copyright © Szeged - Gyémánt Út Meditációs Központ